Korhadt szag az ember szájából

Fejjel lefelé csüngött a test, jobb talpával tapadt a paletta aljához. Fültől fülig hatoló precíz bemetszésen át távozott a vére.

De a tükröző fémpadlón egyetlen vércsepp sem látszott. Amikor Gorrister odajött hozzánk, és felnézett önmagára, csak akkor döbbentünk rá, hogy OK már megint az orrunknál fogva vezetett bennünket, merő szórakozásból; a gép kisded játékai. Hárman hánytunk; reflexszerűen elfordultunk közben. Gorrister halottsápadt volt.

Mintha kísértetet látott volna - vagy a jövőt. Hárman követtük néhány perc múlva; kint ült, hátát a falnak vetve, arcát kezébe temette. Ellen melléje térdelt, a haját simogatta.

2. Készítmények ember bőrparazitákhoz
5. Однако это было не .
6. Érdemes e tablettákat inni férgek számára
8. Földrajzi nyelvszag a szájból

Gorrister nem moccant, de elfedett arcából hallhatóan tört elő a hang: - Miért nem végez velünk egyszerűen, hogy már lennénk túl mindenen? Uramisten, meddig bírom még ezt!

Százkilencedik esztendőnket töltöttük a komputerben. Gorrister mindannyiunk nevében beszélt.

• József Attila összes költeménye
• Savanyú szagú széklet: okok, kezelés, megelőzés Miért változnak a széklet szaga?
• ELEK IGNÁC: SZAGOK KÖNYVE
• Giardiasis székletben

Nimdok a gép erőltette rá ezt a nevet, tetszett neki az idegenes hangzás álmában üzenetet kapott, hogy a jégbarlang tele van konzervvel. Gorrister meg én erősen kételkedtünk ebben a giliszta ellen gyerekeknek. Benny már akkor kis híján megháborodott.

Elvánszorgunk oda, és kiderül, hogy már oszlóban van vagy valami. Felejtsük el, én azt mondom. Maradjunk itt, előbb-utóbb kell hogy adjon valamit, mert felfordulunk. Benny vállat vont. Három napja ettünk utoljára. Vastag, szíjas gilisztát.

Nimdok sem volt már annyira magabiztos. Tudta, mire számíthatunk, de napról napra fogyott. Máshol se lehet rosszabb, korhadt szag az ember szájából itt. Hidegebb talán, de hát mindegy. Hideg, meleg, eső, lávaömlés, sáskák - mit számít: a gép játssza kisded játékait, mi meg belemegyünk a játékba, vagy felfordulunk.

Ellen mondta ki a döntő szót. Talán még gyümölcskonzerv is lesz. Menjünk, próbáljuk meg, Ted, jó? Kötélnek álltam.

Mit számít? Az égvilágon semmit. De Ellen meghálálta.

Haza nem akart menni. Úgy tett, mintha szót fogadna, gyorsabb léptekkel indult el lefelé az utczán, de mikor már nem láthatták, ujra ellankadt s úgy húzta maga után a lábait, mint a megvert komondor.

Kétszer, soron kívül. Persze ez sem számított. A gép röhögött közben. Hangosan, a fejünk fölött. Csütörtökön indultunk. A gép mindig pontosan közölte velünk a dátumot. Az idő múlása fontos; nekünk ugyan édes mindegy, de neki nem. Szóval csütörtök. Nimdok és Gorrister egy darabig vitte Ellent, gólya viszi a fiát módra. Benny ment elöl, én hátul, ha valami van, bennünket kapjon el, legalább Ellen legyen biztonságban.

Na, szép korhadt szag az ember szájából biztonság. Százötven kilométer se volt a jégbarlangig, és másnap, amikor a forró, égető, tűző napféleség alatt hevertünk, amit OK rakott fölénk, potyogtatott egy kis mannát. Az íze akár a desztillált vaddisznóhúgy. Harmadik nap rozsdatemetőn vánszorogtunk át, ősi komputerek fémdögei között. OK a maga életét se kímélte jobban, mint a miénket. Személyiségének jegye volt a gyermek férgek fórumának kezelése való törekvés.

Akár a maga világnagy tömegének improduktív elemeit ölte meg, akár a mi kínzásunk módszereit csiszolgatta: OK mindenben szakasztott olyan alapos volt, ahogy csak a feltalálói - akik természetesen már réges-rég porrá lettek - legmerészebb álmaikban remélhették.

Fény szűrődött le fentről, és rájöttünk, hogy valahol a felszín közelében tapogatózunk. De meg se próbáltunk felmászni, kinézni.

Odakint lényegében a semmi volt; vagy száz esztendeje csak a semmi. Felégetett kérge annak, ami egykor milliárdoknak volt hazája. És most nincs más, csak mi öten, idelent, idebent, egyedül OK-kal. Ellen vadul felsikoltott: - Benny, ne! Ne csináld, hagyd abba, Benny, nagyon kérlek, ne! És csak akkor döbbentem rá, hogy hallottam, amint Benny magában motyog, már percek óta. Szomorú majomképét földöntúli öröm ragyogta be.

Székletszag a szájból egy felnőttnél. A gyomor betegségei - a szájából származó szag oka

OK okozta sugársérüléseinek sebhelyei egymásra torlódtak, arcvonásai mintha a maguk életét élnék. Talán Benny a legszerencsésebb ötünk közül: sok-sok éve megtébolyodott már. Nevezhettük OK-ot aminek akartuk, kívánhattunk neki zárlatos memóriabankot, elrozsdált alaplemezt, kiégett biztosítékot és felrobbant kontrollrendszert, ezt mind lenyelte - de menekülési kísérletet nem tűrt el.

Benny elszökött a kezem ügyéből, mire utánakaphattam volna. Felmászott egy kisebb memóriacsövön, ami ott hevert félrebillenve, elrozsdálva.

Azon kuporgott egy pillanatig, szakasztott, mint egy csimpánz - szakasztott, amilyennek OK szánta. Aztán a magasba ugrott, elkapott egy kimart, rozsdás fémgerendát, és már kúszott is felfele, mint egy állat, míg ott nem termett egy keresztvason, vagy hat méterrel fölöttünk.

Könnyek patakzottak a szeméből. Tehetetlenül tördelte a kezét. Elkésett vele.

ÖSSZES MŰVEI

Egyikünk sem óhajtott Benny közelében lenni, amikor megtörténik az, aminek meg kell történnie. Meg aztán nagyon is jól tudtuk, mi rejlik Ellen önzetlen segítőkészsége mögött.

Amikor OK megváltoztatta Bennyt, az őrjöngő korszakában, nemcsak az arca vált korhadt szag az ember szájából az óriás majoméhoz… és Ellen ezt egyáltalán nem bánta. Bennünket karbantartott, unott rendszerességgel, de Benny… az már szívügy volt. Ellen, a tiszta szűz. Na mindegy. Gorrister arcul csapta.

Ellen leroskadt, és csak bámult fel a szegény, háborodott Bennyre, és sírt. Ez volt Ellen nagy védekezési taktikája. A sírás. Már hetvenöt esztendeje hozzászoktunk.

Vegyünk egy kis fej krumplit. Főzzük meg hajában. Ha megfőtt, hámozzuk meg és törjük össze finomra. Csomó ne maradjon benne.

Gorrister oldalba rúgta. És akkor megszólalt a hang. Halk hang volt. Félig hang csak, félig fény, Benny szeméből sugárzott, és egyre hangosabban lüktetett, egyre nagyobb lett, és egyre ragyogóbb, ahogy a fényhang irama gyorsult.

Fájdalmas lehetett, és a fájdalom bizonyára fokozódott a fény fényesedésével, a hang hangosodásával, mert Benny nyüszített, akár a sebzett állat. Kezdetben halkan, amikor még halvány volt a fény és tompa a hang. Azután hangosabban, és a válla összegörnyedt, háta púpos lett, mintha szabadulni igyekezne. Keze a mellén összekulcsolódott, akár a mókusmancs. Feje félrebillent.

Szomorú majomarca kétségbeesetten eltorzult. Aztán elüvöltötte magát, ahogy a szeméből sugárzó hang erősödött. Hangosabban, hangosabban. Fülemre csaptam a tenyeremet, de hiába. Hallottam úgy is. A fájdalom úgy hasított a húsomba, mint a fogba az ezüstpapír. És Benny hirtelen felegyenesedett.

Felállt a gerendán, illetve felszökkent, mint a dróton rángatott báb. A fény két nagy kerek nyalábként lüktetett a szeméből.

És a hang kúszott, egyre feljebb kúszott, felfoghatatlan skálán, és Benny előrebukott; lezuhant, nagy robajjal csapódott az acéllemez padozatra.

Ott feküdt, rángatózott, és körülfolyta a fény, és felfele tekergőzött a hang, messze túl a normális skálán. Azután a fény visszatapogatózott a fejébe, a hang letekergőzött, és Benny ott hevert, és szánalmasan nyüszített. A szeme helyén lágy, nedves, gennyszerű kocsonya remegett.

OK megvakította. Gorrister és Nimdok és én… elfordultunk. De még láttuk Ellen felhevült arcán a megkönnyebbülést. Tengerzöld fény szivárgott a barlangba, ahol tábort ütöttünk. OK korhadt fát adott, eltüzeltük, ott ültünk a pislogó, szánalmas tűz köré kuporodva, és meséltünk, hogy Benny ne sirassa örök éjszakáját.

Gorrister felelt a kérdésére. Ezerszer végigjátszottuk ezt már, Benny mégsem ismert rá. Bennynek elcsöppent a nyála, vinnyogott. Benny a padlót verte hatalmas, kemény öklével.

Benny elégedetlen volt.

Gorrister nem a kezdet kezdeténél kezdte. Gorrister kezdte hát elölről.

• Thury Zoltán összes művei - 1. kötet
• Az elefánt nagy vére mennydörög; A vadgalamb turbékol és sürög; Az Ember szebben csókol s véresebben.
• Szája sincsen, úgy üvölt - Hortobágyi Kurtrussel Hivatalos Weboldala
• Paraziták megelőző gyógyszere

Építeni kezdték hát OK-ot.